Mit jelent a SMART-cél?
A SMART célok meghatározásának módszere a tervezés területén segít a célok üzleti értelemben vett konkretizálsában. A stratégiai tervezés fontos momentuma a SMART célok meghatározása. A célok segítenek abban, hogy egy vállalat a megfelelő irányba haladjon, az erőforrásait valódi üzleti eredmények elérése felé tudja összpontosítani. Ha a GPS-be nem írjuk be, hogy hová tartunk, akkor nagyon sok benzint el lehet égetni utazásunk során. A célok, az okosan megfogalmazott célok segítenek abban, hogy a vállalkozás ne égessen el túl sok erőforrást gazdsági "utazása" során.
A SMART egy mozaikszó, amely angolul okosat jelent, és az alábbi angol szavak kezdőbetűiből áll össze:
Specific (Specifikus): A célnak konkrétnak, világosan meghatározottnak és egyértelműnek kell lenni. Azaz pontosan meg kell fogalmazni, mit szeretnénk elérni. Eszünkbe juthat a "Bájkeverő" című vígjáték, ahol a férfi főszereplő egész végig egy nőt próbált meghódítani. Egyezséget kötött az ördöggel, aki felé kéréseket fogalmazott meg célja elérése érdekében. Általában rosszul, nem stimmelt a specifikálás. Így történt, hogy az egyik alkalommal azt kívánta, hogy legyen az USA elnöke, mire Abraham Lincoln elnökké változott, mégpedig épp az ellene elkövetett sikeres merénylet napján. Ha nem akarunk hasonló malőröket a vállalkozásunknál, akkor érdemes alaposan átgondolni célkitűzéseinket.
Measurable (Mérhető): A célnak mérhetőnek kell lennie, hogy képesek legyünk nyomon követni a haladást és megítélni, mikor teljesült az. A legtöbbször azt lehet hallani vállalati döntéshozóktól, hogy a vállalkozásnak legyen több profitja. Ez, bár fontos, önmagában nem cél, csak egy bemondás. A mérőszámok között érdemes priorizálni. Jelöljük ki a célok eléréséhez legfontosabb mérőszámokat, a KPI-okat.
Achievable (Elérhető): A célnak elérhetőnek és realisztikusnak kell lennie, figyelembe véve az erőforrásokat és a körülményeket. Ahhoz, hogy a realitások talaján tudjunk maradni, fontos ismerni saját erőforrásainkat és gazdasgi környezetet.
Relevant (Releváns): A célnak relevánsnak kell lenni a szervezet számára, összhangban annak általános céljaival és irányvonalaival. Érdemes tisztában lenni a vállalat alapkompetenciáival, és olyan irányokba építkezni, ahol vállalkozásunk hiteles, autentikus tud maradni. Fókuszálni kell a célok között, és a legrelevánsabbak elérésén érdemes dolgozni.
Time-bound (Időben meghatározott): A célhoz időbeli határidőt kell társítani, ami segít fenntartani a fókuszt és növeli a cél elérésének esélyét. Azt talán nem is kell ecsetelni, hogy a mérhető célok csak és kizárólag valamely konkrét időtávon értelmezhetőek. By the way nem mindegy, hogy 10%-os profitnövekedés 3 hónap, 1 év vagy fél évszázad alatt történik.
- Fontos, hogy dokumentáljuk a célkitűzéseket, azaz írjuk le azokat.
- Ismertessük meg azokat mindazon érdekeltekkel, akiknek feladatuk van a célok elérésében.
- Ösztönözzük őket, "adjuk el" számukra a célokat és tegyük őket érdekeltté a célok elérésében.
- És kövessük nyomon a haladást. Jelöljünk ki időpontokat, amikor ellenőrizzük, hogy hol tartunk a céljaink elérésében.
SMART-cél példa
Egy étterem számára releváns cél lehet, hogy 1 év alatt szeretném a napi átlagos árbevételemet 15%-kal növelni 30%-ban áremeléssel, 70%-ban pedig az asztaloknál történő pincéri ajánlások módszerének optimalizálásával.
- Specifikus? Elég konkrét? Igen. Nincs benne semmi ködösség. Konkrétan leírom, hogy mit szeretnék, és utal arra is, hogy hogyan.
- Mérhető? Igen. Egy év múlva a jelenlegi napi átlagos árbevétel ismeretében mindneképpen.
- Elérhető? Valószínűleg igen. A 15% nem tűnik valóságtól elrugaszkodottnak.
- Releváns? Igen. Egy étterem vagyok, és a napi árbevétel növelése egy releváns cél.
- Időhöz kötött? Igen, megadtam, hogy a célomat egy év alatt szeretném elérni.